Maximum 47 ezer forint: jön a segélyplafon

Október végéig elkészül az a törvényjavaslat, amely maximalizálná a kifizethető segélyek összegét, vagyis úgynevezett segélyplafont írna elő. Ez a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban olvasható, amely a nemrég bejelentett egyenlegjavító intézkedéseket tartalmazza. A határozat arra is kitér, hogy a kormány jövő áprilisig eldönti, van-e lehetőség a pedagógusok bérének emelésére.

A kormányzat szerint vannak, akik azért nem vállalják havi negyvenhétezer forintot jelentő közmunkát, mert többet kapnak, ha otthon maradnak és felveszik a segélyt. Jövőre viszont már ők sem kaphatnak több pénzt, mint amennyit egy közfoglalkoztatott keres.

A nemzetgazdasági miniszter október elején, az első kiigazító csomag bejelentésekor azt mondta, ezzel tízmilliárd forintot spórol az állam.

„Ez nyolc-tíz milliárdot jelent, de helyreállítja az igazságosságot, hogy a közfoglalkoztatottak bérénél, negyvenhétezer forintnál ne legyen több az egy főre jutó szociális támogatások összege” – közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az ATV október 5-i Híradójában.

A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg a kormányhatározat, hogy az emberierőforrás-miniszternek október végéig kell a kabinet elé terjesztenie a segélyplafonról szóló törvénytervezetet. Az összeghatárt úgy kell megállapítaniuk, hogy a pénzbeli ellátások együttes összege ne legyen magasabb a START munkaprogramban elérhető jövedelemnél.

A szigorítás a tervek szerint csak a szociális segélyekre vonatkozna, a gyermeknevelést segítő támogatásokat vagy a csökkent munkaképességűek, illetve a fogyatékosok juttatásait nem érintené.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat a pedagógusok béremelésére is kitért. Ahogy arról korábban már szó esett, csak akkor emelik a tanárok bérét jövő szeptembertől, ha az ország gazdasági feltételei ezt lehetővé teszik. Ha nem, akkor április végéig kell elkészülnie annak a jogszabály-módosításnak, amely csak 2014. január elsejétől írná elő a pedagógus-életpályamodell bevezetését.

Az MSZP szerint szakítani kell a kormány megszorító gazdaságpolitikájával, és ehelyett a növekedésre kell koncentrálni.

„Most kitalálhatnak akármilyen koncepciót: ha zsugorodik a termelés és nő a segélyezettek köre, ez egy világos végű játék, tehát ezt a politikát olyan nagyon sokáig nem fogják tudni folytatni” – közölte Szanyi Tibor országgyűlési képviselő, az MSZP elnökségi tagja.

Az MSZP csütörtökön mutatta be saját gazdaságpolitikai koncepcióját. Azt mondják, újra háromkulcsos adórendszer kellene, a növekedést pedig a beragadt uniós forrásokból finanszíroznák.

 

Forrás: http://atv.hu/cikk/20121021_megszoritasok

 
Csúcstechnológiájú készülék segíti a gyermekek gyógyulását a Bethesda gyermekkórházban

A Humanitás Szociális Alapítvány Kuratóriuma harmadik éve dönt nagy értékű orvostechnikai eszközök adományozásáról egészségügyi...


Bővebben ...
 
Új képzési programot indít a kormány

Képzési programot indít a kormány a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásának elősegítésére; a 4,9 milliárd...


Bővebben ...
 
Beszédes számok jöttek - szegénységről tanúskodnak a friss adatok

Az EU-átlagot messze meghaladóan továbbra is nagyrészt fából állítja elő Magyarország a megtermelt megújuló energiát. Az anyagi...


Bővebben ...
 
Havonta tízezerrel nő a szegények tábora

Több mint egymillió ember él a szegénységi küszöb alatt, emiatt rengetegen éheznek Magyarországon. A KSH adatai szerint a szegénységi...


Bővebben ...

 Humanitás Szociális Alapítvány - 1075 Budapest, Madách Imre út 5. Tel.: +36-1-321-5065  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

© jacsomedia