SZJA 1%

Kedves Leendő Támogatóink!

Az éves adóbevallás kitöltésénél, az egyik legjelentősebb kihatású döntés, amit hozhatunk, hogy melyik alapítványnak ajánljuk fel a személyi jövedelemadónk 1%-át. Az ezzel kapcsolatos mérlegelése során kérjük, fontolja meg, hogy ezen összeget a Humanitás Szociális Alapítvány támogatására fordítsa.

A Humanitás Szociális Alapítvány több mint 22 éve működő, közhasznú besorolású alapítvány, melynek tevékenysége a honlapján közzétett pályázati és elbírálási rend keretei között az alábbi célok megvalósítására irányul.

Tartós és eseti szociális támogatás nyújtása révén hozzájárul többek között:

  • szociális körülményei, illetve egészségi állapota miatt segítségre szoruló személyek és együtt élő hozzátartozóik életminőségének javításához,
  • a szociálisan hátrányos helyzetben lévő személyek képzéséhez, munkavállalási és életpálya lehetőségeinek kiaknázásához,
  • önhibájukon kívül krízishelyzetbe került személyek életvitelében bekövetkezett váratlan változásokból eredő anyagi terhek mérsékléséhez.

Alapítványunk részt vesz oktatási, képzési programok megvalósításában, melyek célja az egyén és a kisebb közösségek számára az oktatásban, nevelésben rejlő kitörési lehetőségek megteremtése.

Az Alapítvány önálló példamutató és közösségfejlesztő programok kialakításához és megvalósításához is nyújthat támogatást, melyek célja a kulturális különbözőségek feltárása és elfogadtatása, a szociális érzékenység javítása, a társadalmi szerepvállalás erősítése, a jövő- és környezettudatos gondolkodás fejlesztése.

Az Alapítvány lehetőséget teremt és intézményi keretet nyújt arra, hogy a közhasznú céljaival egyetértő, azt támogatni kívánó magánszemélyek személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával segítsenek abban, hogy minél több pályázó részesülhessen támogatásban.

Önöknek köszönhetően a Humanitás Szociális Alapítvány számlájára az elmúlt években több millió forint adófelajánlás érkezett, amelyet az Alapítvány közhasznú céljai megvalósítására fordított. A támogatottak visszajelzései szerint az Alapítvány által nyújtott támogatás jelentős mértékben segítette a sokszor kritikus élethelyzetből eredő problémák megoldását, mérséklését. Jó érzéssel tölti el Őket, hogy gondjaik orvoslásában az Alapítvány személyében támogatásra, sok esetben lelki támaszra találnak.

Hogyan ajánlhatja fel az Alapítványnak személyi jövedelemadója 1%-át?

  • Önadózás, illetve adóhatósági adómegállapítás (adónyilatkozat, egyszerűsített adóbevallás) esetén a rendelkező nyilatkozatot a bevallási csomag részeként közvetlenül az Adóhatósághoz kell eljuttatni május 20-ig.
  • ­Amennyiben adóbevallását a munkáltatója intézi, a kitöltött rendelkező nyilatkozatot lezárt borítékban a bevallással kapcsolatos nyilatkozatával együtt szükséges a munkáltatója részére visszaküldenie március 20-ig, aki azt az adóbevallással együtt továbbítja az Adóhatóságnak.

A rendelkező nyilatkozatot tartalmazó zárt borítékon valamennyi esetben fel kell tüntetnie a saját nevét, lakcímét és adószámát, a boríték hátoldalán pedig a lezárás helyét aláírásával kell hitelesítenie.

Az Alapítvány adatai:

Név:    Humanitás Szociális Alapítvány
Adószám:    19656922-1-42

Bízunk abban, hogy Ön is egyetért az Alapítvány célkitűzéseivel, és felajánlásával segít abban, hogy minél több rászoruló számára nyújthassunk segítséget.

Amennyiben az Alapítvány működésével kapcsolatban bármilyen kérdése merülne fel, „Kapcsolat” menüpontban megadott elérhetőségeinken készséggel adunk további felvilágosítást.

 

Az egy százalékról rendelkező nyilatkozatot, valamint A személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlása címén az Alapítvány részére felajánlott összegeket tartalmazó dokumentumokat az alábbi linkekről tölthetik le:

 

 Humanitás Szociális Alapítvány - 1075 Budapest, Madách Imre út 5. Tel.: +36-1-321-5065  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

© jacsomedia