150 hátrányos helyzetű család és három óvoda ünnepe lesz szebb a Karácsonyi összefogásnak köszönhetően

Az Alapító OTP Bankkal, az OTP Fáy András Alapítvánnyal, és két mintaiskolájával – a BGSZC Budai Gimnázium és Szakgimnáziummal, illetve a Jászárokszállási Deák Ferenc Gimnáziummal – hagyományosan szervezett év végi, közös karácsonyi adományozási programban már nyolcadik alkalommal vettünk részt. A többgyermekes, hátrányos helyzetű családok részére történő tartós élelmiszer-adományozása mellett idén is fejlesztőeszközökkel, játékokkal támogattunk hátrányos helyzetű óvodákat. A karácsonyi adományok több mint 6 millió forint összegű finanszírozása részben saját forrásból, részben az adománygyűjtő számlánkra érkező támogatásokból történt. Az Alapítóval szervezett karácsonyi adománygyűjtő kampány keretében a bank munkatársainak jóvoltából rekordmennyiségű adomány érkezett, melyet Alapítványunk közel 3 millió forinttal egészített ki.

Az így rendelkezésre álló keretből Jászárokszálláson, Nyíregyházán, Battonyán 150 sokgyermekes, rászoruló családot ajándékozunk meg 35-40 ezer forint értékű, tartós élelmiszer-adománnyal. A kedvezményezettek kiválasztásában a jászárokszállási Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, a nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat, valamint Battonya Város Önkormányzata is közreműködött.

A várakozáson felüli beérkezett összegből pedig a tervezett két óvoda helyett, három elmaradott térségben működő óvodát is tudtunk támogatni 300-300 ezer forint értékben. Fejlesztőeszközöket, játékokat, az óvoda számára hasznos berendezéseket adományoztunk a Boldvai Mesevár Óvoda-Bölcsőde Zilizi Tagóvodája, a Battonyai Két Tanítási Nyelvű Szerb Általános Iskola és Óvoda, valamint a Forrói Napközi Otthonos Óvoda részére.

Egyéb sajtómegjelenések:

https://jttv.hu/jaszarokszallason-kidiszitett-elelmiszercsomagokat-keszitettek-gimnazistak