Ösztöndíjasaink

Mucsi Anna, fuvolaművész

„Hálás vagyok az elmúlt tanévért, amit a lübecki Zeneakadémián tölthettem! Rengeteget tanultam nagyszerű professzoroktól, zenéről, művészetről, fuvoláról, a német nyelvről, kultúráról és mindeközben önmagamról. Köszönöm az Alapítványnak az elmúlt félév mellett mindazt a támogatást – mind anyagilag, mind emberileg – amit egyetemi tanulmányaim során kaptam. Hálával tartozom, hogy szinte teljesen végig kísérték utamat támogatásukkal. Köszönöm, hogy az Önök segítségével valóra válhatott gyermekkori álmom: fuvolaművész lettem.”


 

Kamuti Harmat, orvos, Szegedi Tudományegyetem

  „Hálásak vagyunk a családommal az Alapítványnak, hogy átvettek a mindennapi terheimből, hogy biztosítva legyen
számomra minden, ami a tanulmányaimhoz, az otthonomtól távoli életemhez szükségeltetett. Külön köszönöm a bizalmat és az emberi támogatást, a pozitív és megerősítő visszajelzéseket. Olykor nem is tudják, milyen sokat jelentett. Kívánom, hogy még sok fiatalnak tudjanak segíteni az elkövetkezendő években, hogy elérjék céljaikat, megvalósíthassák álmaikat. Úgy gondolom, hogy tevékenységével az Alapítvány példát is mutatott, amit egykori támogatottként nem fogunk elfelejteni, s mi is igyekszünk majd segíteni az utánunk következőknek.”


                         

Barzó Máté, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi és Honvédtisztképző kar

              „Szeretném megköszönni az Alapítványnak a támogatást. A tőlük kapott segítség hozzájárul ahhoz, hogy nem kell aggódnom az anyagi dolgok miatt. Néha sokkal mélyebb érzéseket lehet társítani egy szóhoz, mint amennyi elsőre látszik. Egy szóval, köszönöm.”


                                        

 Mohácsi Tivadar nagybőgőművész, Svájc

„Sikeres tanulmányi eredményeimet részben önöknek is (a Humanitás Szociális  Alapítványnak) köszönhetem, a számomra jelentős összegű támogatással ami nagy részben megkönnyíti tanulásom és a tanulásra irányuló koncentrációmat, ami a bizonyítványomban is látható főleg ebben a szemeszterben, mert kiválóak lettek az eredményeim. Ezért nagyon hálás vagyok és leszek is önöknek mindig, amiért bizalmukat megadva a támogatással óriási segítséget nyújtottak nekem.”

                 


                             

  

 Mohácsi Olivér csellóművész, Svájc

„Hihetetlen érzés, hogy az álmaim teljesülnek és a még be nem teljesült álmaimban is látom a remény szikráit megcsillanni. Természetesen ebben nagyon nagy szerepe van a Humanitás Szociális Alapítványnak. Az ösztöndíj nagyon sok mindenben segített és rengeteg szendvedéstől kímélt meg, ami az anyagi helyzetemből fakadhatott volna. Nagyon motivál az a gondolat, hogy van egy alapítvány, ami törődik a sorsommal és hasznos tagja lehetek a társadalomnak. Nagyon örülök, hogy léteznek ilyen jó emberek.”

 


 

Mező Kornél Dávid orvos, Szeged

„Nem tudom leírni Önöknek azt a nagy segítséget, amit nyújtottak, hiszen enélkül a támogatás nélkül talán ez az  évem nem sikerülne, vagy legalábbis sokkal nehezebb lenne. Minden ami tőlem telik megteszek, hogy méltón  nevezhessem magam a Humantiás Alapítvány ösztöndíjasának.”

 


 

 Vrabecz Botond színész, Moszkva

“Mikor megkaptam a lehetőséget, hogy a világ egyik egyik legjobb színészakadémiáján tanulhassak, szinte lehetetlennek tűnt, hogy sikerül időben összegyűjteni a tandíjat. Végül rátaláltam a Humanitás Alapítványra. Nekik köszönhetően az elmúlt évben olyan élményeket és tapasztalatokat szerezhettem, amikről nem is álmodtam, és mindig segíteni fognak engem. Gyakorlatilag nem telik el nap, hogy ne gondolnék hálával az alapítványra. Köszönöm a bizalmat, segítséget és biztonságot amit kaptam önöktől!”

https://nemzetiszinhaz.hu/hirek/2021/11/bravuros-kettos-beugras-1?fbclid=IwAR0ZhtWQHmCZfdYOMzHuXlyWIRygSvTRGypVIDxkTeQHnMz0GyBh1B_QF8k#.YaZkYAxuMr8.facebook

 


 

                Izsa Erika, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, kommunikáció-és médiatudomány szak

              „Az Alapítvány támogatásának hála nincs kétségem afelől, hogy be tudom majd fejezni egyetemi tanulmányaimat. Ez a fajta nyugalom elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresen teljesítsek. Köszönöm!” 


 

Nagy Zsófia, Zeneakadémia, szaxofon tanszék, Ljubljana

„Mivel anyagi hátterem nem támogatott és önellátó vagyok, nagyon nagy segítséget nyújt az Alapítvány támogatása abban, hogy a hangszeremmel kapcsolatos szükségleteimet egy évben fedezni tudjam. Emellett nagyon kedves és száz százalékosan segítőkész emberekkel találkoztam ott, akik amellett, hogy segítenek érdeklődők és fontos számukra az, hogy ki merre felé halad az életben. Jelenleg külföldön tanulok erasmussal és ezt nem tudtam volna megtenni enélkül a támogatás nélkül. Nagyon hálás vagyok!”


Berki Brigitta, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar

„Egy Nógrád megyei kis faluból, Ságújfaluból költöztem fel Budapestre, amikor három évvel ezelőtt elkezdtem az egyetemet. A Humanitás Szociális Alapítvány ösztöndíját idén másodszorra pályáztam meg sikeresen, mely nagyban hozzájárul a tanulmányaim sikerességéhez. A lakhatásom nagy részét ebből az ösztöndíjból fedezem, így számomra valóban nagy segítséget jelent az alapítvány támogatása. Ha minden jól alakul, jövő nyáron diplomát szerzek, és jövőre folytathatom tanulmányaimat mesterképzés keretein belül.”

 


 

Komora Berill Fanni fogorvos

„Hálásan köszönöm, hogy megtiszteltek szíves bizalmukkal, s hogy a Humanitás Szociális Alapítvány ösztöndíjasának nevezhetem magamat. Támogatásuk hatalmas segítség, mely nélkül elérhetetlennek tűnnének a kitűzött céljaim. Eltökélt szándékom, hogy választott hivatásomon túl egyszer én is hasonlóképp segíthessem a nehéz sorsú fiatalokat, viszonozva mindazt a jót, amit én kaphattam Önöktől.”

 


 

Borai Hajnalka

„Ezúton is szeretném megköszönni az alapítvány által nyújtott ösztöndíjat. Számomra kifejezhetetlenül sokat segített.”

 


 

Csatlós Barbara

  „Azt érzem, hogy nem csak anyagi támogatást kapok. Minden egyes alkalommal, amikor belépek az irodába, úgy érzem, hogy szívesen látnak. Amikor eljöttem, valahogy megkönnyebbülten távoztam.”

 


 

 Molnár Gyöngy

 „Hálás vagyok az Alapítványnak, hogy munkásságukkal olyan diákokat támogatnak, akiket az anyagi háttér választ el attól, hogy a megfelelő helyen és körülmények közt tudjanak tanulni, hogy ezáltal elérjék álmaikat.”

 


 

 

Ratkai Mária

„A Humanitás Szociális Alapítvány több tekintetben is nagyban hozzájárult tanulmányaim sikeréhez, melyet ezúton is köszönök.”


 Rézműves Márk

 „Mérhetetlenül hálás vagyok mindenkinek, aki az alapítvány támogatásában és munkájában részt vesz. Remélem egyszer én is támogatója lehetek majd, jól tudom, hogy mi adatott meg számomra és addig dolgozom majd, ameddig a kitűzött céljaim el nem érem és ezáltal másokon is segíthetek!”

 


 

Sándor Qiaomin

 „A megfelelő anyagi háttér nagyon fontos az életünk minden szakaszában, abban a periódusban különösképp, amikor fiatalon, tele motivációval a jövőnkért dolgozunk és az Alapítvány támogatásával lehetővé vált, hogy az anyagi aggodalmakat félretéve teljes mértékben a tanulmányaimra koncentrálhassak.”

 


 Sütő Attila

 ” Sok segítséget kapok a családomtól valamint a Humanitás Szociális Alapítványtól is, akik ebben a tanévben anyagilag ösztöndíj formájában támogattak engem, amiért hálát és köszönetet mondok.”

 


 

Tasi Reka

Tasi Réka 

 „Mindig is úgy gondoltam, hogy az ad értéket az ember életének, ha tehetségét, szorgalmát mások javára kamatoztatja. Ez a meggyőződés vezetett arra, hogy az orvosi hivatást válasszam életpályaként. És nagyon megindító azt látni, hogy mások is fontosnak tartják az odafordulást, a nehéz helyzetű emberek felkarolását! Köszönöm tehát a Humanitás Alapítványnak az áldásos segítségét!”

 


 

 Treszkai Alíz

  „Azt hiszem hasonló helyzetben lévő hallgató társaim nevében is kijelenthetem, hogy az egzisztenciális biztonság tudatában sokkal könnyebb jól teljesíteni, hiszen mint sem ér az elme, ha másra kell koncentrálnia. A Humanitás Alapítvány segítsége nélkülözhetetlen számomra.”

 


 

 Vál László

 „Az ösztöndíj hatalmas segítséget jelentett számomra, mert nagymértékben hozzájárult a tanulmányaimhoz, illetve elősegítette a szakmai fejlődésemet és emiatt rendkívül hálás vagyok az Alapítványnak.”

 


 

Fóris Norbert, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, közigazgatás-szervez­ő szak

” 25 éves vagyok, születésem óta vak fiatalember. Másfél éve végeztem a Testnevelési Egyetemen Sportszervező szakon. A sport már gyermekkorom óta végig kíséri életemet, általános iskola első osztályától kezdve végzek valamilyen mozgásformát. A judo is ekkortól van az életemben, 2000-től 2009-ig folyamatosan űztem ezt a sportágat, és vettem részt kisebb-nagyobb hazai és nemzetközi versenyeken, ahonnan jobbára érmekkel tértem haza.

Pl. 2007, U.S.S. Látássérültek Judo Világjátéka, ezüst érem; Látássérültek Európai Ifjúsági találkozója 2007. arany, 2007. bronz érem. Ezt követően egy szemműtét, majd iskolaváltás, és egyéb magán jellegű okok miatt több évre abba kellett hagynom a sportot, de 2017-ben, bár kisebb intenzitással, de újra tudtam kezdeni. Az igazán rendszeres judo edzések 1 éve jelentek meg az életemben, és nagyon örülök, hogy újra a mindennapjaim részét képezi a sport. Egy év alatt sikerült megszabadulnom 12 kg súlyfeleslegtől, és újra reális cél lett az, hogy nemzetközi versenyen vegyek részt.

Tavasszal két Országos Tudományos Diákköri Konferencián lesz lehetőségem részt venni. A pályázat lakhatásom biztosításában nyújt hatalmas segítséget, amit ez úton is köszönök.”

                                                                                                            


 

                                                                                                    

 Péczka László jogász hallgató

„Az Alapítvány több éve nyújt támogatást számomra. A támogatás nem csupán anyagi forrás a sikeres tanulmányok folytatásához, hanem elismerés forrása is. Enélkül nem sikerült volna megvalósítanom azokat a kitűzött céljaimat, melyeket elértem.”