Ismételten kórházaknak, valamint oktatási intézményeknek segít a hitelintézet
A Humanitás Szociális Alapítvány közreműködésével jelentős összeget, közel 200 millió forintot fordít jótékony célú eszközvásárlásra az OTP Bank. Az adományban részesülő kórházakra, iskolákra az OTP Bank régiói tettek javaslatot, hogy a helyi igényeknek, szükségleteknek legjobban megfelelő eszközadományok juthassanak el az intézményekhez.
Budapest, 2020. december 14. – A koronavírus jelentette kihívások leküzdése érdekében nemcsak a gazdaság lendületbe hozásáért tesz az OTP Bank, de fontosnak tartja azt is, hogy eszközökkel támogassa azt a sokszor erőn felüli munkát, amelyet az egészségügyben dolgozók végeznek. Ezen felül a digitális oktatásban nélkülözhetetlen számítógépek adományozásával is próbál segíteni az iskolák és a diákok számára. Összesen 34 oktatási és egészségügyi intézmény jut közel 200 millió forintos eszközadományhoz, amelyek a Humanitás Szociális Alapítvány közvetítésével jutnak el az érintettekhez.
A kórházaknak nyújtott támogatás fő célja, hogy a bank közvetlen és közvetett módon is hozzájáruljon a koronavírus elleni küzdelemhez. Az adományozás érdekében a bank hálózatának öt régiója felmérte az igényeket, majd ezt követően tettek javaslatot a célzott támogatásokra. A kórházak kiválasztásánál a fő szempont az egyes régiók területének mind teljesebb lefedése volt, illetve hogy az egyes kórházak mennyire fontos szerepet töltenek be a járvány elleni védekezésben. Ennek érdekében a bank a kórházak igényeire szabva vásárol védőfelszereléseket, orvostechnikai eszközöket, illetve – a koronavírus elleni védekezésen túl -, az eszközadománnyal a víruskutatást, az ellenanyag elkészítését is támogatja az ehhez szükséges speciális laboratóriumi eszköz beszerzésével. E mellett a hitelintézet bővíti a nem COVID-védekezéshez kapcsolódó kórházi eszközparkokat is, hogy a kórházak meglévő erőforrásaikat mind teljesebb mértékben a vírus elleni védekezésre fordíthassák, de ha lehet, más területen se szenvedjenek hiányt.
Csatlakozva a Bankszövetség Jótett Bank programja Digitális Gyorsítósáv kezdeményezéséhez, az OTP Bank elsősorban asztali számítógépeket és laptopokat, biztosít oktatási intézmények számára. Az újonnan vásárolt eszközök mellett a bank használt, de még jól működő számítógépet is felajánl. A Digitális Gyorsítósáv programban a bankszektor, karitatív szervezetek és szakmai támogató partnerek összefogásával digitálisan hátrányos helyzetű iskolák, pedagógusok és diákok juthatnak december első hetétől január első hetéig több mint 2000 új és használt, de jól működő eszközhöz.
Az OTP Bank hazai hálózatának összefogásával megvalósuló év végi adományozás a helyi jelentőségű, kevésbé előtérben lévő intézményeket igyekszik támogatni a bank, amely tíz, a közép-kelet-európai régióban található leánybankjával együtt eddig összesen közel 2,5 milliárd forintot fordított a koronavírus elleni küzdelemre.